Másfél évszázados fennállását ünnepli egy igen mutatós kiadvánnyal a Gerbeaud, amit hosszú fennállása során általában magasztaló mondatokkal jellemeztek. (Amikor meg osztályharcos indulattal pocskondiázták, az is a kort jellemezte inkább, nem pedig a magyar cukrászat ékkövét.) Jó alkalom ez arra, hogy megjelenik együtt mindaz, amit múzeumi gyűjteményekből, évszázados, sok évtizedes vagy friss újságcikkekből, meg – és ez nagyon fontos – személyes emlékezésekből összegyűjthető és bemutatható.
Múzeumi szakemberek, a hírneves család leszármazottai, svájci hivatalosságok, egykori G-kisasszonyok és cukrászdavendégek adták hozzá a kötethez tárgyaikat, olykor képeslapjaikat és családi leveleiket. Mert szívügynek tekintették. Valószínűleg ez a szív az, amely a mai Gerbeaud igazi motorja. Egy ilyen helyen nem lehet hányavetien hozzáállni a munkához, a kiszolgáláshoz. A finomságokat az őket kísérő mosoly édesíti meg. (Pedig de nehéz lehet a nyári 35 fokban, zsúfolt terasszal, több száz vendéggel sújtottan mosolyogni. De azért még megy.)
A vendég meg viszi a ház hírét a nagyvilágba. A közeli jövőben: Japánba, ahol az anyacukrászdának leánykája lészen. Mert a sok idejáró japán turista egészen beleszerelmesedett ebbe a fajta vendéglátásba, cukrászdába, süteménybe.
A történelmi áttekintésbe 4-5(-6-7) generáció élete fonódik bele, leszármazottak, akik folytatták, mások, akik elhagyták az édes mesterséget. Szorgalmaskodtak, államosítottak lettek, tönkresilányították őket, talpra álltak – vagy elmenekültek. Része a magántörténelemnek az is, amikor a tér névadójának, Vörösmartynak a nevét szorították bele a híres céglogóba, de akkor is Zserbónak mondta mindenki.
A mai Gerbeaud olyan, mint a történelmi Magyarország – ugyanis mai formája minden előző korának legszebb állapotjait mutatja. Kávézójának, cukrászdájának szalonjai tündökölnek, a komplexum, amely valaha a műhelyeknek, csomagolóknak, sőt a cukrászok lakásainak is helyet adott, most célszerűen terjeszkedik el az épületben. A Gerbeaud-ház magában foglalja a sörözőt, az intim Onyx éttermet, a tágas rendezvénytermet, és hozzá tartozik a város távolabbi pontján lévő cukrászüzem, a hátország, sokféle feladattal.
De a fő: több mint száz éve úgy része a közbeszédnek, hogy „Ha Pesten jársz, oda feltétlenül elmenj!”. Ez olyan szép. Olyan kevés hasonlót hallani.
A vonzó kiállítású, magyar és angol nyelvű albumot Csigó László fotói gazdagítják.
A Gerbeaud / The Gerbaud – 150. Gerbeaud Gasztronómia Kft., 2008, 6500 Ft. Megvásárolható a Gerbeaud-ház üzleteiben!
A névadó klasszikusa
Gerbeaud szelet
Hozzávalók
tészta
350 g sima liszt
200 g vaj
1 dl tej
10 g élesztő
50 g porcukor
1 egész tojás
5 g só
töltelék
175 g darált dió
175 g porcukor
250 g baracklekvár
250 g csokoládé áthúzó
Elkészítés
Meleg tejben az élesztőt egy pici cukorral simára eldolgozzuk, majd gyúródeszkán az összes tésztához szükséges anyaggal együtt összegyúrjuk úgy, hogy jó közepes keménységű tésztát kapjunk. A tésztát három egyenlő részre elosztjuk, és konyharuhával letakarva egy jó fél órát pihentetjük.
A pihentetés után az első adag tésztát tepsi nagyságúra kinyújtjuk, és a tepsi aljába helyezzük. A baracklekvár felét vékonyan, egyenletesen elkenjük rajta, a darált dióval összekevert porcukrot kettéosztjuk, és az egyik felével egyenletesen meghintjük a baracklekváros részt.
A következő adag tésztát kinyújtjuk, a töltelékes részre helyezzük, majd újból baracklekvár és diós porcukor következik. Legvégül a harmadik tésztát is kinyújtjuk, a tetejére helyezzük, és villával megszurkáljuk.
30 percig pihentetjük, majd 230 ºC-os sütőben 50 percig sütjük.
A kisült és teljesen kihűlt Gerbeaud szeletet a tepsibó1 kivágjuk, átfordítjuk, és a felső részét baracklekvárral vékonyan lekenjük.
A csokoládét vízgőz felett egy kevés vajjal megolvasztjuk, majd a sütemény tetejét egyenletesen megkenjük. Ha megdermedt, kis szeletekre vágjuk.
