Ahhoz a kamaszkorból kifele növő, önállósodásra vágyó fiatal fiúhoz vagy lányhoz, aki a vágyott és talán elért önállóság megtapasztalása közben – legyen az egy szabad hétvége, egy péntektől vasárnapig tartó buli a hétvégi házban vagy az új kecó (kégli, lakás) beavatása – egyszer csak arra jön rá, hogy a csipsz+kóla összeállítást piszkosul unja a társaság, és pizzafutár sem tud lelket verni beléjük.

Akkor hívja Jamie főzőiskolájába a pasit/csajszit. Igazából nem is 1.0, hanem 0.0 a célközönség, amelyhez/akihez szól, tehát megtanítja, hogy a legelső lépés a konyha felszerelése, az eszközök, fűszerek kiválasztása, beszerzése. És ehhez kapcsolódik egy roppant kedves felszólítás – mondhatnám az első piramisjáték, amit rokonszenvvel tudtam fogadni –: tanuld meg a receptet, és taníts meg rá még legalább két (vagy négy) embert.

A fiatalok főzőiskolája kategóriánként halad a húszperces ételektől az egyszerű egytálételeken át a távoli célig: az egybesült húsokig. Igazán nem mondható, hogy meghaladná egy fogorvosi asszisztens vagy egy informatikus egyetemi hallgató kézügyességi szintjét. A könyv szerkezete is roppant gyakorlatias. Szinte mindenki húszperces (meleg) kajákkal kezdi, aztán jöhetnek a gyors tésztaételek is, majd a kavarva pirítottak – ezek már vokban adhatók elő egyszerűen.

Szándékosan nem menve bele a részletekbe írom le, hogy curryételek, saláták, levesek, fasírozottak, raguk következnek, majd koronaként a pecsenyék. Bizonyosan van valami koncepció abban, hogy ezek mögé sorolja a zöldféléket, a halakat meg a hirtelensülteket is, és csak a legeslegvégére a reggelinek valókat és persze az édességeket.

Ez a szerkezet tulajdonképpen másodlagos, habár valamiért úgy gondoltam, hogy vagy bonyolultsági vagy fogyasztási sorrendben lehetne érdekes, de valójában ez lényegtelen is, ha mindent meg lehet találni.

A kötetnek van egy sor pozitívuma, és erről érdemes hosszabban beszélni. Minden receptet rövid bekezdés vezet be, Jamie személyes véleményét mondja el, nagyon szimpatikus rábeszélő stílusában. A hozzávalók után minden egyes műveletet nagyon figyelmesen, de egyszerűen magyaráz el; az egyes lépéseket színes pont választja el – nehezen tévedhetsz el benne. Végül tálalási tanáccsal zárja a leírást. És hogy még könnyebb legyen, fázisfotókkal (nem is kevéssel) kíséri a szöveget, tehát munka közben követhető, hogy olyan lett-e az én munkám, mint Jamie-é.

...és most az egyik szemem

Sajnos azonban a kötetnek nem kevés a negatívuma is, és ezt nem lehet elhallgatni. A kiadó minden valószínűség szerint csak a betűhív fordításra kapott jogot, módosításra, kiegészítésre nem. Ez viszont visszaüt.

Jamie ugyanis – rendkívül gondosan – felsorolja, hogy mi mindenre van szükség, melyik (angol vagy az Egyesült Királyságban beszerezhető) termék, márka, adagolás a legjobb. Ennek következtében a kiadó nagyon keveset tehetett hozzá, hogy a magyar piacra kerülő könyv valóban használható legyen. Mert például a hangsúlyosan említett Patak’s fűszerek eredetileg az indiai Pathak család keverékei – tessék hozzágondolni az egykori gyarmatbirodalmat –, viszont a hazai boltokban aligha lesz könnyű megtalálni őket.

Igen sok a márkához kötött konzerv készítmény, ezek természetesen eredetileg unciában vannak kimérve – minek következtében ilyen szöveget olvasunk: „egy fél üveg 283 g-os Patak-féle rogan josh paszta vagy az én rogan josh pasztám”.

Ez az átváltási probléma áthatja az egész könyvet. A 10 és 8 unciás konzerv (doboz vagy üveg) kézzelfogható a Csatorna túloldalán, de kevésbé az innensőn. A font, a folyadék uncia átszámolása mindig nevetséges 1 ml pontossággal: vajon ki lesz az a szorgalmas szakácsnövendék, aki kiméri a 285 ml főzőtejszínt? (34. oldal)

De ha még ezen is túltesszük magunkat, marad a képanyag minősége. Tudnivaló, hogy manapság a fotósok nem törekednek arra, hogy a képnek komoly mélységélessége legyen, elégnek találják, ha egy kb. 4-5 milliméteres sáv éles; előtte, mögötte minden maradhat életlen. Kétkörömnyi fázisfotóknál ez nagyon veszélyes. Szürkés maszat lesz mindenből. Főleg ha a papír is matt. Mint jelen esetben. És mivel a képanyag adott, a kiadó ezen sem tudott segíteni. (Különösen szörnyű a salátára szórandó morzsolt pappadum, ami aztán egyáltalán nem látszik. Sárgásfehér alapon egy ugyanolyan színű lepénykenyérről van szó. A wikipédia papadumként találja meg.)

Jamie magától értetődő természetességgel használja a francia, az indiai, mexikói konyha szavait, melyek odaát nem szorulnak magyarázatra, errefelé viszont igen… Vajon az előbb említett informatikus ingázzon a könyv és a laptop között, hogy megkeresse a fricassé, naan, tikka, fajita, guacamole, rogan josh vagy a Marie Rose-mártás jelentését? Amit egyébként más könyvekben a végére illesztett kislexikonban meg lehet találni. (Vagy legtöbbjüket itt, a lap lexikonjában.) Itt mindenesetre nagyon hiányzik.

És még mindig a szerkesztői hiányosságokról, szakmai – gasztronómiai – hibákról. A szöveg királyrákról (king prawn, 14-17 cm) ír, a képen (33. oldal) garnélarák (prawn, 4-6 cm). Az étel neve Morzsás tészta pangrattatóval (50. oldal) – a pangrattato pedig morzsa, nem más. A címadás egyébként is mindig nagyon necces a sztárszakácsnál. Gyakori, hogy túl sokat feltételez olvasójáról. Vagy az ő növendékei tényleg felkészültebbek?

Szomorúan tapasztaltam, hogy Édes leveles tészta címet kapott egy szabályos linzertészta receptje. A kettő közti különbség számottevő. Távolság: lódenkabát a ballonkabáttól. A magyar szöveg sok helyen babcsírát ír, amit nálunk szójacsírának neveznek, a szóját (Glycine max) megkülönböztetendő a közönséges paszulytól (Phaseolus vulgaris).

A prosciutto persze sonka, csak éppen az olaszok sós pácolás után nem füstölik, hanem szárítják. Én magam sosem írnék, mondanék zaftot, legfeljebb szaftot vagy pecsenyelevet, de ez már tényleg csak kekeckedés.


Pozitív zárszó

És ha még az eredeti könyvre visszatérünk: tökéletes marhasültet is lehet készíteni Jamie útmutatása alapján, pedig azt hihetnénk, hogy ahhoz már komoly szakácstudomány szükséges.

Végül is ez a legvonzóbb Jamie könyvében, az amatőr szakácsnövendékbe vetett bizalom. Ha igaz, amit gondol, 24 órányi gyakorlattal meg lehet tanulni főzni, kreatívan alkalmazni a tanultakat, variációkat készíteni. És közben még szórakozunk is.

Jamie Oliver: Jamie főzőiskolája. Park Kiadó, 2010.