Kakukkfű

[Thymus vulgaris]

Manapság sok, hosszú időn át kevésre becsült, sőt csaknem elfelejtett hazai fűszerszám reneszánszát éljük – így a szerény, finom illatú kakukkfűét is, amely egész sor ételnek ad sajátos, semmi más fűszeréhez nem hasonlítható kellemes ízt, aromát. Van, aki szedi, van, aki vásárolja, de lehet termeszteni kertben, erkélyen, ablakpárkányra kitett ládikában.

2007.12.15 15:30     |     Szerző: Halász Zoltán   

A teljes igazsághoz tartozik, hogy a kakukkfű eredetileg nem oly hétköznapi, múlt nélküli fűszernövény, mint az ember gondolná. Robert Koldewey, a hajdani híres német régész – aki az Eufrátesz mentén Szemiramisz függőkertjének és Bábel tornyának maradványait kiásta – könyvében egy ékírásos szöveget ismertet, amelyből kiderül, hogy az agyagtábla Nabukodonozor király konyhájának számadásait tartalmazza. És benne a felhasznált fűszerek között a kardamom, sáfrány, édeskömény mellett a kakukkfű is szerepel. A Babilont elfoglaló perzsák, majd a görögök tovább használták a kakukkfüvet. A görögök nem is érték be ennyivel: szent növénynek nyilvánították, és a diadalmi koszorúkba a babér- és a zellerlevél mellé kakukkfüvet is fontak, amikor a győztes atlétákat ünnepelték.

A kakukkfű igénytelen növény, a Földközi-tenger mellékén, de Európa más részein is megterem, Angliától lengyel honig és német földtől Görögországig. Piciny bokrai, aprócska levelei nálunk is zöldellnek. Nyilván időtlen idők óta jelen volt a mi vidékünkön is. Olyannyira, hogy gyógyító, csodás erejű fűként még a magyar legendavilágban is szerepel, amint erről a hajdani tudós püspök, Ipolyi Arnold műve, a Magyar mythologia is tanúskodik.

Érdekes módon konyhánkba mégis kerülő úton, Erdély felől érkezett a kakukkfű. Ott jöttek rá, hogy a fokhagymás ürücomb, a tokány, a vadas ételek remek ízesítője többek között – s akkor még csupán néhány erdélyi ételt említettünk, amelynek a kakukkfű adja meg a finom ízét.

Valószínű, hogy a kakukkfű közvetlenül a francia konyhából juthatott Erdélybe, hiszen a 17. században a fejedelmek által behívott szakácsmesterek révén jócskán érték francia hatások az erdélyi konyhát. Ami pedig Erdélyben ízlett, az idővel a Királyhágón innen is meghódította a magyar ínyeket.

A franciák jellegzetes fűszercsokrában (bouquet garni) a babérlevél, petrezselyem és egyebek mellett akad néhány szál kakukkfű is. Mindezt fonallal szépen összekötve úgy teszik a fazékba, hogy mire az étel megfő, könnyen ki lehessen halászni belőle.

Ami a magyar bouquet garni-t illeti, abban a kakukkfűnek igen előkelő szerep jut. Egy könyvecskében, amely a fűszerezés titkaiba vezeti be az olvasót, érdekes adatsor található. Azt mutatja, melyik ételhez ilyen fűszer illik. A szakértők által összeállított táblázat szerint a kakukkfű meglepően sok fogás kiváló ízesítője. A tengeri halakból készült hallevestől, a bouillabaisse-től a hétköznapi krumplilevesig, az elegáns brokkolitól a paradicsomig, a marhasülttől a veseraguig, a vadas húsoktól a bordói mártásig, a májas hurkától a pástétomokig terjed a skála. Érdemes a kakukkfüvet használni fűszerezésükhöz, de csak módjával, mert erős az íze; viszont mindegyik fogás finomabb, pikánsabb, jó értelemben érdekesebb lesz tőle.

Mindehhez hozzátehetjük, hogy a kakukkfű nemcsak értékes fűszernövény – de kiváló gyógynövény is. Nemhiába vette fel a Magyar mythologiába Ipolyi püspök úr, egy évezreden át használták javasasszonyok, felcserek – és végezetül doktorok is, amikor kiderült, hogy a népi hiedelem nem alaptalan. A kakukkfűben lévő olajnak erős antiszeptikus hatása van. Dédanyáink szamárköhögés ellen adták a gyermekeknek. Nagyszüleink ízületi bántalmak ellen használták: szeszes oldatával dörzsölték be fájó tagjaikat. A kakukkfű kivonatát, olaját ma is széles körben alkalmazzák fertőtlenítő, köhögés elleni gyógyszerek készítéséhez.