Aki látta az Eső előtt című macedón filmet, bizonyára emlékszik a gyönyörű tájak között játszódó, tragikus szerelmi történetre a macedón szerzetes és az albán lány között. A magyar bemutatón a filmben ábrázolt harcok még fikciónak számítottak, pár évvel később a híradóban láthattunk hasonló felvételeket ugyanerről az országról, kevésbé lírai formában. Macedónia békés úton vált le a volt Jugoszláv Köztársaságról 1990-ben, de a belpolitikai ellentétek már akkor érezhetőek voltak. A nagyszámú albán kisebbség vezetői nagyobb hatalmat követeltek az önkormányzatokban, valamint nyelvük és kultúrájuk szélesebb körű elismerését kérték. Követeléseiket a macedón parlament megtagadta, és kitört a vihar. A belső harcoknak az ENSZ beavatkozása vetett véget, és 2002-ben nyugati nyomásra megszületett a decentralizációs törvény, mely megadta az albánoknak a kért jogokat. Ma Macedónia a vihar utáni csend állapotában él, az emberek szépen visszatértek megszokott munkájukhoz, a kedélyek lecsillapodtak, a balkáni jókedv és nyugalom újra rátelepedett a tájra és az emberek arcára.

Macedónia a meglepetések országa: mind kulturális, mind gasztronómiai szempontból. Első látásra szegény államnak tűnik, de aki ismeri, tudja, mily kincseket rejt e táj. Minden egyes macedóniai utazásom előtt előre örülök a friss helyi zöldségekből készült változatos salátáknak, kecskesajtoknak, joghurtos ételeknek, grillezett húsoknak, az elmaradhatatlan török kávénak és a házi pálinkáknak. Az itteni törvények magánszemélyek részére is engedélyezik a szeszfőzést, ezért aztán minden család kötelességtudóan főzi a pálinkát lakásában vagy nyaralójában. A legfinomabb az úgynevezett sárga pálinka (zsalta rakija), melyet tölgyfahordóban érlelnek, innen kapja jellegzetesen sárga színét. A macedónok szeretnek az éttermekben vagy a kávéházakban ücsörögni, a járókelőket nézegetni, vagy ahogy ők hívják, korzózni. Macedónia fővárosában, Szkopjéban, megtelnek esténként a sétálóutcák, az egész város korzózik. A vacsorával nem nagyon sietnek, olykor egész éjszaka elüldögélnek egy-egy étteremben. A macedónok (mármint különösen a férfiak) szeretik élvezni az életet: egyszerű és ízletes ételeket enni, finom borokat kortyolni hozzá, és nézegetni a sétálgató, csevegő lányokat. Nyáron különösen az Ohrodi-tó mellett elterülő, lenyűgöző szépségű Ohrid utcái hangosak a korzózó fiataloktól.

Az Ohridi-tavat Macedónia édesvízi tengerének is nevezik. Ez a fél Balaton méretű, kristálytiszta vizű tó a világ harmadik legöregebb tava, mely csaknem négymillió éve keletkezett. Rengeteg halfajnak ad otthont, és a csak ebben a tóban fellelhető két pisztrángfajta – a letnica és a belvica – igazi ínyencfalat. Az Ohridi-tó azonban nem csak fekvésével, áttetsző kék színével vonzza magához a látogatókat, de művészettörténeti jelentősségével is. A tó környéke fontos szláv kulturális központ volt a kilencediktől a tizenhatodik századig; a 10. században pedig Ohrid volt a macedón cárság – bolgár történészek szerint a bolgár cárság – fővárosa. Számtalan templom maradt fenn ebből a korszakból, melyek közül érdemes megemlíteni a város központjában található Szent Szófia-templomot felbecsülhetetlen értékű falfreskóival; az Eső előtt című filmből is ismert, egy a tó fölé nyúló sziklaszirtre épült Szent Jovan templomot; és a tó déli partján fekvő Szent Naum kolostort. Egyik utazásom alkalmával éppen Naum napján látogattam meg a kolostort, és így részt vehettem egy igazi macedón búcsún. Sokat látott balkáni utazóként is meglepett a kusturicai hangulat. Roma és albán lakosok forgatták nyárson a különféle lábas jószágokat, sütögették rostélyon a húsokat, és mindent átitatott a sült paprika meg a padlizsán illata. Odébb kegytárgyakat és hamisított kazettákat árusítottak, a vízben pedig szénfeketére barnult gyerekek lubickoltak. A kolostor mellett egy egész zenekar várakozott türelmesen, hogy bérbe vegye őket valaki. Ottani szokás szerint ugyanis a helyi lakosok ünnepnapokon a kolostor számára ajándékokat hoznak, melyekkel háromszor körbejárják a templomot, mielőtt átadnák a szerzeteseknek. Az ajándékozó átnyújt egy bankjegyet a zenekarnak, felkapja az ajándékba szánt birkát, és kerülgeti a kolostort, nyomában a doboló, klarinétot fúvó zenészekkel.

A templomba lépve áhítatosabb kép fogadott: asszonyok imádkoztak, beszélgettek minden szegletben, ők is az ünnepre érkeztek. Közülük nem kevesen a templomban éjszakáztak, hogy másnap hajnalban részt vehessenek a misén, és imádkozhassanak Szent Naum sírjánál, melyből állítólag még ma is felhallatszik a szent ember szívdobogása.

Teréz anya is macedón, jutott eszembe a kolostorból lefelé baktatva, bár albán családból származó katolikus macedón. Újra átgondoltam ennek az országnak a történelmét, talán ezúttal jobban megértem. Lássuk csak! Ezen a területen létezett egykoron a Nagy Sándor-féle macedón birodalom, de akkor itt még nem éltek szlávok. Ezért vitatják olyan hevesen a görögök a Macedón Köztársaság elnevezést, így az ENSZ-be Former Yugoslav Republic of Macedonia, vagyis a Macedónia Korábbi Jugoszláv Köztársaság néven szerepel a mai napig. A középkorban e terület a bolgár cárság, majd a szerb királyság része. A balkáni csetepatéknak a törökök vetnek véget, akik az egész Balkánt uralmuk alá vetették ötszáz évre. A török iga alól csak 1919-ben szabadulnak meg, de Macedónia még mindig nem független, legnagyobb részét Szerbiához csatolják. Ma már végre önálló állam, önálló öntudattal, még ha néha maguk a történészek is belezavarodnak a macedón történelem egyértelműsítésébe. Az itteniek pedig már nem is törik rajta a fejüket, csak vállat vonnak; macedónok vagyunk, milyen más nevet is választhatnánk, ha már évszázadok óta így neveznek bennünket?

Aki elfáradt a középkori templomokban, kolostorokban való bámészkodástól, aki nem képes már több ikont, freskót megcsodálni, annak rendelkezésére áll a tó számtalan strandja. Ohridból igen könnyen lejuthatunk a távolabbi partszakaszokra, a taxi nevetségesen olcsó, de utazhatunk akár motorcsónakkal is. Ha szerencsénk van, még egy üveg pálinka is előkerülhet útközben, minden lakos büszke saját főzetére. Esténként pedig megpihentethetjük lábunkat egy hangulatos parti vendéglőben. A macedón konyha nagy hasonlóságot mutat más balkáni országok konyháival. Ugyanúgy szerepel az étlapon a muszaka, a gjuvecs, a szárma és a kjoftinja, mint a szomszédos államokban.

A szárma nagyon hasonlít a mi töltött káposztánkhoz, a gjuvecs pedig egyfajta agyagedény, melybe húst, zöldségeket, esetleg halat helyeznek, és sütőben puhára párolják az alapanyagokat. A gjuvecs sokáig melegen tartja az ételt, így ideális tálalóedény is egyben egy kellemesen hosszúra nyúlt macedón vacsorához.

Engem azonban leggyakrabban a roston sült húsok és halak illata csábít be egy-egy étterembe. A pisztrángok mellett ott sorakoznak még a roston a kjoftinják is, vagyis a darált húsból készült lapos húspogácsák. Macedón specialitás a roston sült bárány hajdú módra (agne po hajduski), ezt az állatot különösen finoman készítik el errefelé.

Ha csak tehetem, vacsora után meglátogatok egy cukrászdát, és kiválasztok egy-két szem török édességet. Résen vagyok, és egy gyors mozdulattal megakadályozom a cukrászt abban, hogy mézzel locsolja meg az amúgy is igen édes desszertet.

Két évvel ezelőtt, Ohridba érkezésem estéjén beültem egy vendéglőbe, mely a szállásom közelében feküdt a tó partján. Boldogan eszegettem a salátámat, szorongattam szkopjei sörömet, örültem, hogy viszontláthatom a tavat. Hirtelen megerősödött a szél, villámok cikáztak a távolban, majd eleredt az eső. A víz dühödten rángatta a csónakok köteleit, a tulajdonosok kétségbeesetten küzdöttek az elemekkel. A hatalmas ernyők védelme alatt biztonságban éreztem magam, borzongva és érdeklődve figyeltem a vihart, és azt, hogy miképp húzzák a partra a vadul ellenálló csónakokat. Albán és macedón csónakosok lapogatták egymást boldogan a sikeres akció után, majd fogvacogva siettek haza ruhát váltani. Én is felhajtottam hát a sörömet, felballagtam a szobámba, eltűnődve a látottakon. Holnap újra vízre bocsátják a csónakokat, ki halászni, ki taxizni indul. A vihar feledésbe merül, s este már zavartalanul élvezhetem a kikötőben a naplementét.