Rozmaring

[Rosmarinus officinalis]

Halványkék virágú, illatos cserje a rozmaring, kétszikű, az ajakosok családjába tartozik. Mint jó néhány más növény, ez is közel-keleti közvetítéssel került hozzánk. Eredeti hazájában, a Földközi-tenger mellékén ma is vadon nő, néhol egy-két méteres magasságra.

2007.12.15 15:33     |     Szerző: Halász Zoltán   

Keletkezését a legenda egy jámbor férfiú, Libanosz nevéhez fűzi, aki az isteneknek szerfölött kedves volt. Gonosz irigyei megölték, ám az istenek rendelése folytán holttestéből illatos növény sarjadt – innen a görög neve: libanotisz vagy dendrolibanon (tömjénfa). Latin neve, a rosmarinus tengeri harmatot jelent.

A görög mitológiában a rozmaring Zeusz kedvence volt. A virágaiból gyűjtött mézet csak az Olümposz főistenei fogyaszthatták. Horatius egyik ódája szerint rozmaringgal és mirtusszal koszorúzták a házi istenek kis szobrait, s rozmaringágat vitt kezében a férjhez menő leány is, mert a közhiedelem szerint a virágtól a leányok megszépülnek.

Valami rejtélyes vonása lehetett a szerény virágnak, mert a rómaiak mellett a germánok is kedvencükké fogadták: az ő mondavilágukban Freya istenasszony tüntette ki figyelmével. Talán innen származik a flamandok mondája, amely szerint a gyermek náluk nem a káposztából kerül elő, mint a franciáknál, nem is a gólya hozza, mint minálunk mesélik, hanem a rozmaringbokorban születik. Más helyen viszont a boszorkányok varázsfőzeteihez kevert anyagként írják le.

A középkorban a rozmaring elterjedt előbb a kolostorkertekben, később a várúrnők kertjeiben, majd a közrendűekében is. Dísznövénynek ültették, de kellemes illata, aromája népszerű fűszernövénnyé tette. A vele pácolt sonka ínyencfalatnak számított. Bornemisza Anna fejedelemasszony szakácskönyve szerint rozmarinnal (így!) ízesítették a bort is, aminek úgymond igen sok haszna van. »Minden nyavalyák ellen jó, megerősíti a tagokat és ereket, megszépíti az ábrázatot ha mosdanak vele, jó lélegzetet csinál, jó a köszvény ellen is.« A könyvecske nagyon sok célra ajánlotta a rozmaringot – mai tudásunk szerint nem is alaptalanul.

A hagyományos francia konyhában főként a rostélyon sült halak és borjúhúsból készített fogások ízesítéséhez használják. Az angolok egyik kedvence a rozmaringos marhasült. Az olasz szakácsok a báránypecsenyét kínálják sajtos-rozmaringos töltelékkel, amit még némi fehérborral is ízesítenek. Léteznek »ízesített vajak«, melyeket pirított kanapékra, vagyis egyrétegű szendvicsekre kennek, köztük kitüntetett helye van annak a változatnak, amely megpuhított vaj, egy teáskanál szárított és egy evőkanál friss, felaprított rozmaring keveréke. A növény virágával salátákat díszítenek, máskor viszont kandírozzák, mint az ibolya virágát.

És ha már édességekről beszélünk: nagyon finom francia specialitás a rozmaringméz – és ezzel frankhonban éppen Zeusz ízlését követik...

Mindezeken felül a rozmaringból kivont illatos olajat krémekben és más kozmetikumokban használják fel. Talán mégis igazat szólt a régi mondás: »aki rozmaringos vízben mosakszik este, megszépül reggelre«.