Keresés
Bejelentkezés Hírlevél Médiaajánlat Regisztráció

Keresés kulcsszava

Elkészítési idő
Étel
Alapanyag

Azonosító

Jelszó
Elfelejtett jelszó

programcentrum

Apropó

A borászatban a tudomány és a művészet egyesül

A magyar bor jó hírét terjeszti az Akadémia

Február derekán került sor a Magyar Tudományos Akadémia első minősített borversenyének eredményhirdetésére az Akadémia nagy múltú falai között. Niszkács Miklós, a Magyar Bor Akadémia alelnöke úgy véli, ez a borverseny a magyar borkultúrára, ezzel együtt pedig Magyarországra irányíthatja a nemzetközi figyelmet.

2010.02.16 13:08    



2vini_200Első ízben 2009-ben hirdetett borversenyt a Magyar Tudományos Akadémia,

melynek célja már akkor is az volt, hogy kiválasszák azt a bort, amely méltó lehet az intézmény hírnevéhez, a hely szelleméhez, és amely elnyeri mind az Akadémia köztestülete, mind az Akadémiai Klub vendégeinek tetszését. A bormustra középkategóriájában száraz, félszáraz és félédes fehér, illetve száraz vörös borok csaptak össze. A drágább, felső kategóriában a fehér és vörös borok mellé az édes desszert borok is felsorakoztak.


Az Akadémiai bálon már közzétett lista szerint a 2010. év díjazottjai, melyek az Akadémiai Klub étterem borlapján szerepelnek is, a következők:

Badacsonyi Olaszrizling 2008, Váli Borászat

Szekszárdi Merlot 2007, Tüske Pince

Mátrai Hárslevelű 2008, Borpalota Kft.

Cuvée Carissimae 2007, Tiffán Ede és Zsolt

Tokaji Aszú 6 puttonyos 1999, Úri Borok Pincészete

A nyertes borok és pincészetek részletes ismertetése itt olvasható > >>

1 2 3 4
Kis betűméret Közepes betűméret Legnagyobb betűméret A hozzászólás funkció jelenleg még nem működik. Nyomtatás