A »legbelvárosibb autópálya«, melyet korábban elhagytak az ilyen-olyan fantáziával megtervezett boltok, a csillogó portálok, a valamikor volt polgári Budapest egyik elegáns korzójának betapétázott, összefirkált kirakatai között nyitotta meg az Auguszt család »leányága«, Olga asszony irányításával a régi-új üzletet. Régi, hiszen ugyanannak a háznak a csöndes, hangulatos belső udvarában már jó néhány éve működött a kettes számú finomságüzem.

 

Az első Auguszt czukrász 1870-ben kezdte ínyes mesterségét a budai Tabánban. A legelső generációtól kezdve azonban nem csak az édes mesterség volt jelen a famíliában, hanem a művészetek megbecsülése, szeretete és míves tárgyak gyűjtése. Ezt a hagyományt is fel lehet lelni minden egyes Auguszt-intézmény környezetében. Ma is.

 

Anélkül, hogy a teljes családtörténetet elmondanánk (részletekért az www.augusztcukraszda.hu oldalt ajánljuk), azóta megszakítás nélkül mindig volt cukrász a családban. Az óvatos megfogalmazás arra utal, hogy a háború, az ostrom és az újjáépítés, továbbá az 1951–53 közötti kitelepítés idején igencsak leszűkültek a lehetőségek… Király trón nélkül, mester üzlet nélkül. 1957-ben azonban Elemér bácsi a budai Fény utcában folytatja a családi glória fényesítését, később beszáll az akkor legfiatalabb (4.) generáció, József, majd Olga 1999-ben nyit a Kossuth Lajos utcában, egyelőre az átriumban. Kevéssel később ismét ő éleszti fel a hajdani hűvösvölgyi »Pavillon« emlékét a Farkasréten.

 

És most a belső udvarban volt, biztonságos, de nehezebben észrevehető üzlet számára tálcán kínálkozott a lehetőség, amikor a homlokzati (talán ruha-)üzlet elvonult. A tálcán kínálkozás csupán objektív tény; mindenhol meg kell küzdeni a lakók ellenkezésével. A hivatalok packázásai helyett viszont itt a kerület polgármestere maga is támogatta az ügyet.

 

Nos, az új hely tele van apró ötletekkel – bár ezek néha hatalmas méretűek, mint például a két Dürer-fametszet, mely elfoglalja az egyébként belakhatatlan belső oldalfalakat (lásd az előbbi megjegyzést a művészet és az Augusztok elválaszthatatlan kapcsolatáról). A szerkezeti acéloszlop, mely tönkretehette volna a belső teret, tulajdonképpen eltűnik, és a jól körüljárható kiszolgáló pult (à la amerikai középkonyha) mögötti tér azonnal intimitásba csap át, szinte a száz év előtti elbújós »czukrászda« bensőségességét kínálja.

 

És mi mindent még! A megnyitón a sokoldalú grafikus, Orosz István olvasta fel ódáját a süteményekhez és alkotóikhoz. A választék költői tömörítésben, íme:

 

»Újraélni együtt az aranykort, igen,
rengő testű krémes mellett álmodozva,
s ahogy csavarodik a mák a bejgliben,
úgy utazni lassan az időbe vissza.

 

Karcolt ovál betűk karcsú porcelánon,
és kanyargó dallam szól a rádióból,
a koszt, ó, lány itt ismerős, be várom:
madártej, s könnyű liszt szórva rá dióból.

 

Mogyoró, mandula, kókuszreszelékek,
Madlen, ribizlihab, tejbe hulló pilla,
megforduló álom, ne legyen még véged,
orosz krémtortában dülöngélő villa,

 

vanília-parfé, csokoládékastély,
gesztenyés, fahéjas szép cseresznyetorta,
rebarbarás eper, karamellszín az éj,
épp olyan, mint mikor leszálltál a Holdra.«

 

És aki nem ismerné véletlenül a régi New York kávéházhoz fűződő legendát, az most idézetként átélheti a vers ajánlásában:

 

»Megnyílt az új Auguszt, megdolgoztunk Múzsám,
bejgli nem tekereg itten már hiába,
egy dolog van hátra: kapd föl a bolt kulcsát,
s az Erzsébet hídról hajítsd a Dunába.«

 

Ízekről, finomságokról, árnyalatokról szóban beszámolni nehéz, ha éppen nem lehetetlen. De a cukrászati alapelveik szinte betű szerint egyeznek a mesterszakácsok hitvallásával, ars culinariájával: Csakis a legjobb nyersanyagokból, mesterséges adalékok nélkül, kiegyensúlyozott ízeket, süteményeket, desszerteket létrehozni.

 

Olga asszony és a belvárosi üzletet irányításában főszereplő 5. generációs Auguszta könyvvé formálta a minden eddigi romlást, változást ésszel, tehetséggel, kitartással és persze szerencsével túlélő család krónikáját. Ennek egy bekezdése a legpontosabb válasz a miértekre és a hogyanokra. »Az Auguszt cukrászda nem attól régi és híres, mert különleges emberek működtették, hanem attól, hogy százharminc [azóta még több] éven át minden nap mindig volt egy Auguszt, aki reggel korán felkelt, megsütötte a pogácsát, főzte a fagylaltot, és kinyitotta a cukrászdát. Ez a mi családi örökségünk.«

 

 

Orosz István / Auguszt Olgának

 

Legyen indiáner, inkább könnyű habcsók.
Egy költeményre szerződtünk ma, Múzsám.
Süteményes tálcák és kakaós kancsók
édes erdejében jöjj, keress, találj rám!

 

Ó, tortaszegmensnyi édes pásztoróra,
csillanó cukormáz szép aranygaluskán,
nincs szükség, belátom, invokációra,
hátra kell csak dőlni, és merengni lustán,

 

Újraélni együtt az aranykort, igen,
rengő testű krémes mellett álmodozva,
s ahogy csavarodik a mák a bejgliben,
úgy utazni lassan az időbe vissza.

 

Karcolt ovál betűk karcsú porcelánon,
és kanyargó dallam szól a rádióból,
a koszt, ó lány itt ismerős, be várom:
madártej, s könnyű liszt szórva rá dióból.

 

Mogyoró, mandula, kókuszreszelékek,
Madlen, ribizlihab, tejbe hulló pilla,
megforduló álom, ne legyen még véged,
orosz krémtortában dülöngélő villa,

 

vanília-parfé, csokoládékastély,
gesztenyés, fahéjas szép cseresznyetorta,
rebarbarás eper, karamellszín az éj,
épp olyan, mint mikor leszálltál a Holdra.

 

Vagy ahogy marcipánt, linzert és eper mousse-t
hoztál vernisszázsra s vittél tüntetésre,
s honleányi hévvel nyargaltad Pegazust,
egy filmforgatásról véletlen se késs le.

 

Szabadító ráspolyt sütvén piskótába,
a kakaós kuglóf épp kokárda-forma.
Rendszerváltoztató tegnapokba, mába
lobogj ezergyertyás ország-alma-torta!

 

Ó, Pamasszusa te, íznek, illatoknak,
az édes, habos nyál összefut a szájban,
alélnak a nyelvek, s az ajkak dadognak,
nem felejtem soha, itt örökké nyár van.

 

Lúdláb, sarokház és Dobos-torta kell ma
s képviselőfánkra nemzetiszín masli,
levendulavirággal díszlik itt a Melba,
s ballib, aki benne a lekvárt kevesli.

 

Ajánlás

 

Megnyílt az új Auguszt, megdolgoztunk Múzsám,
bejgli nem tekereg itten már hiába,
egy dolog van hátra: kapd föl a bolt kulcsát,
s az Erzsébet hídról hajítsd a Dunába.

 

2009. július 15-én, délután 5-kor