Salzburg tartományban, Ausztria legnagyobb összefüggő síterületein ugyanis azt vallják, hogy aki álló nap síel, annak kiadós ebéd jár. A pillanat csendet követel, amikor az Alpok váratlanul a tenyerébe veszi az embert. A Zell am See fölötti kétezer méteres hegytető, a Schmittenhöhe párnás platójáról körbe-körbe óriás sziklaujjakra látni. Két-háromezres csúcsok karcolják a valószínűtlenül kék eget. S ha győztesnek éreznénk magunkkal, mert feljutottunk az aznapra kinézett világunk tetejére, a kőujjak némán figyelmeztetnek: no, no! Vegyél kisebb mellényt, látogató. Hiszen innen nézve még csak nem is látszol!

Akiknek csak az állandó kihívások emelik meg az adrenalinszintjüket, paradicsom ez a vidék. És persze az örök kíváncsiaknak is, hisz álló nap síelhetnek a hegyeken úgy, hogy mindig új útvonalon járnak. Lejönnek a kényelmes kék pályán, már-már rendeződik a mozgásuk, és elhiszik, hogy a síelés olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni. Aztán a következő menetben váratlanul pirosra vagy feketére vált a jelzés. A szépen terített hófehér „abrosz” úgy hullik alá az orruk előtt, mint a valódi asztalnemű. Ilyenkor a bátortalanabbja befékez, mint Jerry, amikor megpillantja Tomot az „egércsapó” palacsintasütővel. Megannyi rajzfilmfigura tétovázik a meredély szélén, aztán lezakatolnak valahogyan a zötyögős lejtőn. Már nem számít a stílus, csak a túlélés. Egy-egy légszomjas megálláskor irigykedve figyelik azokat, akik magabiztos lendülettel tudják le a jeget, a buckát, a meredeket.

Aztán újra nekibátorodnak, és mikor leérnek a pálya aljára, vagy eljutnak az út közepén kényelmeskedő menedékházig, azaz hüttéig, csendes diadalérzettel csatolnak le az ebéd reményében. És már nem gondolnak arra, hogy délután a tökéletesen ápolt kezdő pályákon folytatják.

A fekete-fehér, tömzsi western lovakat már nem érdekli a salátatál sem, pedig csak egy üvegablak választja el a szállásukat a fogadótól. Így az ebédvendégek vadnyugati hangulatban élvezhetik az osztrák specialitásokat. A lovak azonban nem bámulnak a tányérokba, inkább a felül nyitott istállóajtóban várják, hátha észreveszi őket egy kockacukorral vagy csokoládéval felszerelt turista. Ha már nem Nevada vörös sziklái között, hanem az Alpokban laknak, legalább jusson nekik egy kis Milka.

A Saalbach faluba vezető lesiklópálya közepén épült Western Stadl vendégfogadó az újabb hütték közül való. Fagerendás ez is, nem idegen a tájtól, de kinőtte a családias hegyi kunyhó méretet, ahol harminc-ötven vendég tud csak ebédelni. Sok a vendég, de mindenki pillanatok alatt megkapja a maga csilis babját vagy spare ribs tálját, és a jókora sültek fölött elmélázhat azon, hogy kerül „a western csizma az asztalra”. Helyesebben az ablakba, dekorációnak. Nem ritkaság, hogy a közelmúltban épült hütték egy-egy témának szentelik magukat, ez itt történetesen a vadnyugatnak. Az osztrákoknak ez változatosságot jelent, az idegenek pedig itt is megkapják a helyi konyha egyszerű, de kitűnő ételeit, úgyhogy nem csalódnak. A sajtos galuska kétféle, háznál készült, aromás sajttal sült együtt, a tepsis krumpli finom fűszerekkel. Mindkettőhöz saláta jár. De van sonkás, szalonnás galuska is az étlapon és a fogyókúrázók vágyaival dacolva, az óriási salátatál közepén egy kis szalonnás krumpli trónol.

Az osztrák alpesi konyha három-négy alapételt kombinál bravúrosan. A húslevesbe kerülhet zöldség vagy sajtgombóc, esetleg szalonnás zsemlegombóc, csíkokra vágott palacsintatészta vagy hatalmas májgombóc. Ez utóbbiban kimeríthetetlen a kínálat. Zsemlegombócot adnak a káposztás, szaftos sült csülökhöz, a krumplis gombócot sonkával, hússal vagy friss túróval töltik. És ott van a síelők kedvenc desszertje, a hatalmas, hófehér, szilvalekvárral töltött gőzgombóc. Vaníliamártásban pöffeszkedik, a búbján cukros mákos sipkát visel.

A régi parasztgazdaságokból vagy menedékházakból átformált fogadók fagerendáit a kandalló vagy a kemence füstje érlelte feketére. Mind családi vállalkozás, s a gazdák kedvvel ékesítik a hüttét kitömött vadakkal, szárított virágokkal, szalmából, ágakból készült figurákkal, cserépből formált kakasokkal, fából faragott kacsákkal.

Sokszor hatalmas fatálakon érkezik az ennivaló is. Házi kolbász szeletei, szalámihalmok, áttetszően vékony füstölt sonkasóhajok fodrozódnak az apró ecetes uborkák körül, az üvegtálkákban friss reszelt torma, apróra vágott hagymával ízesített tejszínes sajtkrém, zöldséges tojáskrém kelleti magát. Mindehhez természetesen barna kenyér jár a Dienten faluba vezető sípálya alján álló Bründl Stadl hüttében. Látszik, hogy közel a falu, nemcsak a síbakancsosok ejtőznek a jólesően melegítő téli napfényben, hanem egy-két helyi gazda is eldiskurál pohár söre vagy forralt bora mellett.

Sok munka, de biztos bevétel. Nem véletlenül pályáznak többen, ha egy-egy régi hütte eladóvá válik. Nemrégiben megesett, hogy a helyi jelentkezők elől egy cseh vállalkozó vitte el az üzletet. Igen, ez már az Unió.

Új hegyi fogadót építéséhez nem adnak engedélyt, hisz van annyi belőlük, amennyi ki tudja szolgálni a síelőket és kirándulókat. A Saalbach–Hinterglemm régióban 42 menedékház van, ahol enni, inni lehet. Öreg, patinás síkunyhók, régi stílusban épült újabbak, és persze a sífelvonó betonházak modern, önkiszolgáló étkezdéi.

Ebéd után újra körbe a hegyen, mint a cirkuszi arénában. Talán ezért is nevezik a Saalbach, Hinterglemm és Leogang falvak jelölte közös síterepet sícirkusznak. Kétezres csúcsok, hóágyúzható, hosszú sípályák, köztük a női világkupa lesiklópályája, 10 kilométer sífutó útvonal. Ez a legnagyobb összefüggő síterület Ausztriában. 220 km pálya, az 55 felvonó naponta több mint 30 ezer ember visz a hegyre.

A zsebben ugyanazzal a bérlettel besíelhető a szomszédos régió is, a hófehér uralkodó, a háromezres Hochkönig varázslatos birodalma. Három szép kis hegyi falu, Maria Alm, Dienten és Mülbach 150 kilométernyi téli kalandot ígér a síelőknek és 7 kilométeres pályát a sífutóknak. Reggel indulás az egyik faluból és estére célba érés a harmadikban.

Ez is kevés? Akkor irány az Európa Sportrégió Zell am See–Kaprun, ahol a családias, barátságos alpesi hangulat pörgős, nyüzsgős sportnagyüzemire vált a 130 kilométernyi összefüggő pályákon. Ezúttal sem kell új síbérletet váltani, a három síközpont ugyanis szövetségre lépett egymással.

Zell am See régió 2000 méteres csúcsáról kék pályán és egy kellemesen lejtő erdei úton síelve érhető el Pfiff-hegyi Panoráma vendéglő. Terasza tökéletes kilátóhely, és az Alpok társaságában még a virsli is különleges élvezet.

Mélysötét az este. A Maria Alm feletti 1150 méteres hegyen egy neonkékre világított kis kápolna áll. Az ókorban itt vezetett az egyik római főútvonal. Ma kirándulók és a hütte kosztjának kedvelői zarándokolnak fel ide.

A Berggasthof Jufenben pinzgaui specialitásokat kínál a Herzog család. Nem adták fel a régi parasztgazdaságot sem, amikor negyven évvel ezelőtt megnyitották a hüttét. Ma is saját teheneik tejéből készült vajat, sajtot kínálnak a vendégeknek, maguk főzte cseresznye-, barack- és körtepálinkát mérnek. Minden este zsúfolt a fogadójuk, négykerék-meghajtású mikrobusz taxik hozzák fel a meredek szerpentinen vendégeket – akiket a vacsora végén „lelöknek” a hegyről. Mindenki kap egy ródlit, és a csillagos éjszakában két és fél kilométert száguldhat – ha mer – a kivilágított szánkópályán. Az illatok jelzik, merre jár. A tehénistálló, majd a vadaspark mellett siklik el, fenyőerdőben vagy a hóval borított, friss illatú hegyi réten jár. És boldog, mert jó ott lenni, „a hegyek tenyerén”.