Trikolorban füstölgő csípős paprika
Virtuális Magyarország a Berlini Zöld Héten
Ebben az évben hazánk partnerországként jelenik meg az egyik legrangosabb nemzetközi élelmiszer-ipari szakkiállításon, a berlini Grüne Wochén január 15. és 24. között. A gasztronómia mellett turisztikai és kulturális elemekre is épül Magyarország vizuális megjelenése. Magyarország 1972 óta vesz részt a kiállításon, amely egyben a német és a nemzetközi agrárpolitikai vezetés egyik legfőbb találkozóhelye is.
2010.01.22 13:53

A világ egyik legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszer-ipari és kertészeti fogyasztói kiállításaként ismert berlini Grüne Woche nemzetközi vásáron hazánk ezúttal partnerországként szerepel.
A német piac jelenleg is hazánk agrártermékeinek egyik legnagyobb felvevő piaca. A partnerországi státusz keltette fokozott figyelem a szervezők reményei szerint jelentősen javíthatja a magyar versenypozíciót.
A vásár jellegéből adódóan mind a fogyasztói, mind a szakmai közönség igényeit ki kell elégíteni. A tavalyi adatok szerint a tíznapos rendezvényen 403 ezer látogatót regisztráltak, csaknem 30 százalékuk volt szakmai érdeklődő. A nagyközönség főként családos, kikapcsolódni és vásárolni szándékozó (elsősorban keletnémet) fogyasztókat jelent. Ezt szem előtt tartva emelték ki a koncepcióban tájegységeinkhez kapcsolódó, jellegzetes élelmiszer-ipari termékeinket, innen irányítva a figyelmet élelmiszerexportunk egyedi kínálatára és gasztronómiánkra. A hangsúly továbbá az ízes, minőségi, és legfőképp biztonságos élelmiszerekre, a hagyomány és a korszerűség ötvözetére kerül.
A kiemelt szempontokat a szervezők élvezetes és színes környezetbe ágyazva valósítják meg: a bruttó 1600 m2-es nemzeti stand része Magyarország stilizált térképe és ismertebb tájegységeinek bemutatása is. Ezen a látogatók »virtuális országjárás« keretében ismerkedhetnek meg a kiállított termékekkel és azok gyártóival. Megjelenítik többek között a Balatont, neves borvidékeinket, Szegedet és a magyar pusztát is. A pavilonban magyar csárda kap helyet, ahol a látogatók a január 15-i megnyitótól a 24-i zárásig mindennap fogyaszthatnak hazánk gasztronómiai különlegességeiből.
A kiállítás ideje alatt magyaros műsorok szórakoztatják a közönséget: a zenei, népművészeti előadások mellett a látogatók megismerhetik Magyarország egy-egy darabját, és közben kellemesen tölthetik idejüket. Lesz például Rubik-kocka kirakó verseny, játék, melyben kiderül, ki tud többet Magyarországról.
A standokat, a nyomtatványokat és a hirdetési felületeket egységes látványelemek kísérik végig: a kreatív koncepcióban Magyarországot egy trikolorban füstölgő csípős paprika szimbolizálja.
A magyar megjelenést az Agrármarketing Centrum (AMC) szervezi és finanszírozza. A korábbi évek munkáját folytatva a közönségvásárral egy időben az AMC ismét áruházi akciót szervez a Kaufhof berlini egységeinek élelmiszer osztályán és most először a berlini METRO áruházakban is.