Formula 1-es borok társasága

avagy: Hogy kerül az autógumi az asztalra?

Az idei Magyar Nagydíjnak volt egy egészen rendhagyó kulináris hozadéka: a versenyzők között indult a mezőnyben Jarno Trulli, a Lotus színeiben. De hogy kerül az autógumi az asztalra? Úgy, hogy a Podere Castorani (Abruzzo) egyik résztulajdonosa Enzo Trulli, és persze erről a névről rögtön Jarno Trulli jut eszünkbe, a fia. A Formula-1 versenyzője, akinek az arcával, nevével kapcsolják össze a Castorani birtok borait.

2010.08.02 15:59     |     Szerző: Bedő J. István    |    Fotó: www.pomodorobudapest.com,

A Nagydíj alkalmából borvacsorát szervezett a Trulli borokra hangszerelve Gianni Annoni – a Pomo d’Oro színeiben (ha már versenyzésről beszélünk) – és csapata.

Elöljáróban a borokról, hiszen ezek adták a kiindulási pontot. Abruzzo tartomány hozzávetőleg Róma magasságában van az Adriai-tenger felőli oldalon, Alanno, a birtok szűk 40 kilométerre a tengerparttól. A 18. század utolsó évei óta ismert a neve, de igazi felfutását a hatvanas években kezdte, amikor mai tulajdonosai vágtak neki. Napsütötte szőlőiben Montepulciano d’Abruzzo, Trebbiano és Malvasia terem, ezekből készülnek (tisztán és házasítással) a borai. Vegyszermentes biogazdálkodás, hagyományos pincetechnikák, kishordós és nagyhordós érlelés – és kiváló marketing.

A harminchektáros birtok nem túl nagy, tartoznak azonban hozzá más vidékeken is saját tulajdonú birtokok. Ezeknek az együttes termeléséből készül a mai 800.000 palackos bormennyiség.

A vacsora igyekezett a legmesszebbmenőkig kihasználni a Castorani borok változatos ízvilágát.

Étvágygerjesztőnek egy könnyű 2009-es Coste delle Plaie (Trebbiano) került a pohárba a padlizsánkrémes cannoli (vajastészta roló) mellé. A falatkák melletti paprikakrém és sárgarépa-jus jól feleselt a fehérborban bujkáló enyhe fűszerességgel és édességgel.

Még mindig csak előétel volt egy falatnyi pirított libamájszeletke mogyorómártással (fantasztikus ötlet!) és hideg nektarinraguval. Ehhez egy Jarno Biancót kortyoltunk 2008-ból. Roppant ravasz bor, száraznak mutatkozó házasítás, de valójában illatos és édeskés – a szeptemberi szüretelésű válogatott fürtöket felakasztva szárítják (»à la nagymama téli szőlője«), és csak hosszabb aszalódás után préselik. Nem véletlen, hogy édessége előhívta a libamájat, és a nektarint.

Most egy vargányafelfújt következett, füstölt kacsamellszeletekkel, mert testesebb, de nem lehengerlő bort mutattak be: Amorino Rosso Colline Pescaresi (2006). Ez már kezdett a fejbeverősebb kategóriába átvinni: mély bíbor színe haragos, íze fűszeres, erdei gyümölcsös – nagyon passzolt a markáns ízű, de légiesen feldolgozott gombához és a hajszálvékonyra szelt kacsahúshoz.

Az előzővel is benne voltunk a főételek sorában, de ezek után jött az illatos nyúlragu tonnarellivel (ez utóbbi a szokásosnál vastagabbra gyúrt, keskenyre vágott házi tészta), melyhez szintén egy testes (100% Montepulciano) vörös csorgott a poharakba: Coste delle Plaie, 2006-os. Ennek már a színén is érződött, hogy seprőn hosszan érlelték. Mélyvörös, szinte átlátszatlan, piros bogyós gyümölcsök, megy, szilva ízére, illatára emlékeztet, és csersavassága ellenére is elegáns.

Az érett gyümölcsös utóízeket még éreztük, amikor az est fénypontjának szánt szarvasgerinc érkezett, rózsaszínre sütve, diós panírra emlékeztető kéreggel borítva, és egy, az előbbinél még nehezebb, 2004-es Montepulciano. A húst természetesen fűszeres ízű erdei gyümölcsök kísérték. A diókéreg kesernyéssége nagyon illett a bor savaihoz, és a gyümölcsökhöz hasonló íz- és illatvilágú bort mámorosan fogadták, akiknek az érzékei még nem tompultak el.

Desszertként aszalt szilvás csokoládétorta került elénk, kardamommal fűszerezett fagylalt kíséretében, és levezetésként egy 2005-ös, valamivel könnyedebb és leheletnyit kevésbé száraz Jarno Rosso, ami derűs párbeszédbe kezdett az említett fagylalttal. De ebben a párbeszédben, mi tagadás, szebb lett volna valami kevésbé tanninos csevegőpartner.

A Pomo d’Oro csapata (Gianni, Jahner Attila és a szakácsok) rendkívül szellemes ételsort produkált a borokhoz. Az eddig is tudott dolog volt, hogy a mennyben az angyalok szelíden röpködnek, és közben Mozart muzsikája szól. Most már azt is tudjuk: a cateringről a mennyországban a Pomo d’Oro gondoskodik…