Ettől persze még lehetséges, hogy léteznek a kékfrankos bornak jó, sőt nagyon jó változatai is. Csak megjelenési sorrendben álljon itt néhány kékfrankos, amelyeknek érzékszervi értéke felülmúlja prémium fajták borait is. Franz Weninger 1999 óta, Vesztergombi Ferenc ugyanezen évtől, Takler Ferenc 2000-től, Gere Attila 2002-től, Bukolyi 2003-tól termeltek kiemelkedő kékfrankosokat, de rajtuk kívül mások is sikerrel kísérleteztek.

Túl sok volna Istvánból, Jánosból, kékfrankosból? Megválaszolhatatlan.

Azt viszont érdekes megkérdezni, hogy miért van jelen mindenütt a fajta. A szőlőmag nem madarak csőréből hullik ki: emberek telepítik tudatosan valahová. Mert a fajta jó fajta. Jó termeszteni, mert magas a termésbiztonsága. Jól elviseli a téli fagyokat, a peronoszpórára és a lisztharmatra az átlagnál kevésbé érzékeny, nem érik későn, ha esik, szüretidőben nem indul be azonnal a rothadás.

Cukorgyűjtő képessége is megfelelő. Egy hibája van, és gyaníthatóan ez okozza karrierjének korlátját: zokszó nélkül elviseli, ha túlterhelik. Egy kadarka, egy cabernet, egy pinot noir a tőke állapotának romlásával felel, ha egy évben túl sok fürtöt bíztak rá. A kékfrankos – miként a zweigelt is – gyenge minőségben, de megtermi a metszéskor reá bízott gyümölcsöt, és ezt nagyon sokan ki is használják. A sok vékony bor alakítja ki aztán a véleményt, hogy a kékfrankos ilyen fajta. A hozamkorlátozás kínálja az ötletet: a kövidinka vagy a szlankamenka 40 mázsás hektáronkénti termés esetén vajon milyen bort ad? Oportóval – amelynek megbecsültsége nagyjából azonos szinten áll kékfrankossal – egyszer már érte kellemes csalódás a borkedvelőket. A Vylyan pincészet néhány évjáratban készített olyan oportót, amely még új kishordós érlelésre is elég komoly bor volt. Lehet, hogy egyszer jön még »Kövidinka superior« is?

Mivel szőlészetünk folyamatos átalakulásban van, a kékfrankos termőterülete csak hozzávetőlegesen adható meg. Ez mintegy 6600 hektár, s ebből az alföldi borvidékekre 3000 hektár körüli termőterület esik.

Fürt és bogyó

Ha a fajta morfológiáját nézzük, elmondható, hogy tetszetős a szőlő. Viszonylag nagy, vállas fürtjében közepes vagy nagyobb bogyók láthatók. Innen a népies neve: nagyburgundi, ellentétben az igazi burgundi, azaz a pinot noir kis fürtjével, apró bogyóival. Van viszont hasonlóság a két fajta között: a bor savszerkezete emlékeztet a pinot noirra.

Érési ideje átlagos évjáratban október első fele. Elképzelhető, hogy a botritisz is meglepi, így a túlérett szőlő borában szokatlan, de alapjában véve kellemes ízek jelennek meg. A bor ízvilágára az élénk savérzet a jellemző. Nemcsak az oportóhoz adják, hogy a bor gerincesebb legyen, de még cabernet fajtáknak is jó házasítási partnere, mert hosszabb távon is frissességet kölcsönöz a bornak.

Mivel a savasság és a tannin adta íz szánkban szinergizmusban jelenik meg, átlagos és érett szőlőnél kellemes cserzőanyag-tartalmat érzékelünk. A bor eltarthatósága jó, nagy minőség esetén palackban 6-8 év után is élvezhető. Színe mindvégig kékeslila marad, a szín cabernet-khez és merlot-hoz hasonló »melegedése« (sárga felé tolódása) gyakorlatilag ismeretlen. Pohárba töltve a bor tükrének szélén nem látható karika alakban az a széli elszíneződés, amely a bordeaux-i fajtákra jellemző. Sőt ez még többéves érlelés után sem mutatkozik. Rendszeresen készítik új kishordós érleléssel is. A szőlőfajta apaként is jól bevált. Ismert keresztezései a Zweigelt és a Blauburger.

Ausztria és a Kékfrankos VB

Essék végül szó arról, hogy a vitatott eredetű fajtának az igazi hazája a Kárpát-medence. Ezen belül a kékfrankos legnagyobb kultusza Ausztriában, Burgenlandban tapasztalható. Ők magukat nemes egyszerűséggel Blaufrankischlandnak, azaz kékfrankos országnak nevezik magukat. Kitűnő területeken telepítették a legjobb klónokat. Ebből megfelelő hozamkorlátozással kiemelkedő borok készülnek, és a bécsi belváros előkelő éttermeiben sem lepődnek meg, ha egy dupla bélszínhez valaki kékfrankost rendel a Krutzler pincéből.

Sopron, ha éppen enni készülünk…

Sopron és környéke, ez a régi, több évszázados borvidék az Alpokalján terül el. Ma elsősorban vörösbortermeléséről híres, bár korábban ez egyáltalán nem így volt (a terület háromnegyed részén vörösborszőlő terem), de számos fehér borszőlőfajtát is termesztenek. A hűvös klíma és a helyenként sok meszet is tartalmazó talaj révén az itt termett vörösborok savhangsúlyosak, sokszor tanninban is gazdagok. Ezek a gyakran kemény borok nem minden fogyasztóréteg tetszését nyerik meg, noha létezik tábora e sajátos, férfias bor kedvelőinek is.

Az itteni vörösborok alkoholtartalma talán valamivel alacsonyabb a magyarországi átlagnál, bár ez napjaink »bordivatjának« ismeretében egyáltalán nem hátrány. Ha Sopronnal kapcsolatban egyetlen szőlőfajtát kellene csak megneveznünk, az biztosan a kékfrankos lenne. S bár maga a fajta alapvetően a savhangsúlyosnak mondható borokat adó fajták közé sorolható, az utóbbi néhány évben több termelőnél is alkalmazott biológiai almasavbontás és hosszas fahordós érlelés alapvetően megváltoztatja a borok karakterét. Akár gazdag a soproni kékfrankos almasavban, akár nem, egy biztos: a hagyományos babos pogácsa után jólesik belőle egy-egy pohárka, jóféle pincéből. Persze nem csak pogácsával él a soproni polgár, szívesen fogyasztanak errefelé nehéz vad- és vörös húsból készült ételeket is. Ezek szintén egy-egy szép savakat felmutató, de már lesimult vörös bort kívánnak. Ne feledjük azt sem, hogy ha zsírosabb étek (például egy jól sikerült sertéscsülök) kerül tányérunkba, a hozzá kínált bornak feltétlen bővelkednie kell savakban, mert csak ez lehet összhangjuk alapja.

Az élénk, friss fehérborok megfelelő pincetechnika esetén szintén rendkívül szép savakat tudnak felmutatni. E borokat a legnemesebb halételekhez is fogyaszthatjuk, de nyári estéken kísérői is lehetnek akár salátaféléknek, zöldséges fogásoknak. Mivel az osztrák és szlovák konyha nem vonult el nyomtalanul Sopron fölött, szintén gyakori vendég errefelé a zsemlegombóc, a párolt káposzta vagy a vadas. Ezekhez szintén válasszunk a fehérborokból, a fogás savanyításától függően kérhetünk lágyabb vagy érettebb/érleltebb fehérbort is.

S ha már kékfrankossal kezdtük, fejezzük is be azzal. Többeket talán meglep az ajánlat: ha igazán nemesen keserű csokoládéval ízesített desszert van a kínálatban, ekkor érett, almasavbontott kékfrankost keresünk hozzá, legalább 3-4 évest. Ugyanezt tehetjük akkor is, ha az eredeti recept szerint készült Gundel-palacsintával van dolgunk. A finom csokoládé kesernyéssége ugyanis szép harmóniát alkot a bor tanninjával – ha az kellően érett és némi extrakt édességgel párosul.

No és mit tegyen a szegény vándor szeles, hideg soproni estén? (A hagyomány szerint ugyanis Sopronban vagy fúj a szél, vagy harangoznak.) Legjobb, ha jégbe hűtött gyümölcspárlattal oldja fel lelkét és hideg tagjait. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis egy jó minőségű, valódi gyümölcspárlat nem ellensége a borfogyasztónak.