»A főzés művészet, a Duna Televízióban dolgozni küldetés«

Matisa Carlo, a kétszer született gasztronómus

Matisa Carlo kilencedik éve dolgozik a Duna Televízióban. Több műsorban is részt vett, portréfilmet forgatott Gianni Morandival, saját műsora, a Carlo és vendégei pedig hosszú évek óta töretlen siker. Az életvidám műsorvezető bor-, pezsgő- és kávéimádó. Az első kettőből kizárólag magyar, utóbbiból olasz kedvence van. A népszerű, sziporkázó humorú gasztronómussal hatvanadik születésnapja alkalmából beszélgettünk.

2009.12.11 19:15     |     Szerző: Pozderka Ivett   

Kezdjük ott, hogy megszületett. Ahogy mindig is mondja: négyévesen.

 

Igen, ezt sokan nem értik. De én úgy érzem, kétszer születtem meg: egyszer négyévesen, ugyanis ekkor eszméltem rá önmagamra, akkor született meg bennem meg az az ember, aki ma vagyok, másodszorra pedig kilenc évvel ezelőtt. Egy reggel úgy ébredtem fel, hogy egy furcsa érzés szállt meg. Azt éreztem: bölcs vagyok, és ez egyáltalán nem volt jó érzés, hiszen attól kezdve folyton azon töprengek, mi mindent nem tettem még meg idáig, és mennyi időm van még arra, hogy megtegyem…

 

Panaszra persze nincs oka, hiszen az élet számos területén ért el sikereket. Volt szálloda- és étterem-tulajdonos, hagyományőrző munkájáért és magas színvonalú gasztronómiai teljesítményéért számos hazai és olasz díjjal tüntették ki, és évek óta vezet egy olyan műsort, amiről nemcsak a nézők, hanem a meghívott vendégei is elismeréssel beszélnek. Mi a sikere kulcsa?

 

Számomra az a legnagyobb siker, ha képes vagyok átadni azokat az értékeket, amiket fontosnak érzek. A tiszteletet, becsületet, szeretetet. Azt hiszem, nekem sikerült megtalálnom azt a hangot, amivel csendesen, komolyan, de mégis oldottan és vidáman kommunikálhatok az emberekkel, a műsoromba meghívott vendégeimmel. A Carlo és vendégeiben ugyanis nemcsak megfőzök egy-egy ételt, hanem szóra bírom, megnyitom a sokszor zárkózott beszélgetőtársakat.

 

A másik lelkéhez vezető úton segíthet az, ha ön készíti el az ételt?

 

Az ételkészítés művészet és gondoskodás. A gondoskodás pedig nem más, mint szeretet, ami a legerősebb kapocs az emberek között. Ha én valakinek valamit elkészítek, az lehet például egy probléma megoldása is. És bár a műsoromban mindennapi témákkal foglalkozom, a meghívott vendégek nem mindennapiak – holott a mindennapok emberét képviselik.

 

Miközben a vendégeivel beszélget, képes a leggusztusosabb ételek elkészítésére is…

 

Igen, bár fontos hangsúlyoznom, hogy kizárólag olyan ételeket készítek, amit valóban el lehet készíteni fél óra alatt. Célom, hogy lebeszéljem a háziasszonyokat a készételekről és felhívjam az egészséges ételekre a nézők figyelmét. És ennek nincs köze a reformkonyhához, vagy más mai, divatos irányzatokhoz. A másik célom pedig az, hogy rávezessem az embereket arra a helyes útra, hogy hogyan tudjanak konfliktusok nélkül sikerélményekhez jutni, mert ezek az apró pillanatok – például egy étel finom illata, a párunk érintése, egy elkapott mosoly – jelentik a valódi boldogságot. Akik azt várják, hogy majd jön a »boldogság rózsaszín felhője«, azok tévedésben élnek. Az apró pillanatokban rejlik a boldogság, és aki erre nem jön rá, az boldogtalan marad.

 

Kilenc éve dolgozik a Duna Televízióban, és mindig lelkesen, friss ötletekkel érkezik. Honnan ez az energia?

 

Számomra a Duna Televízióban dolgozni küldetés. Itt létezik egy olyasfajta összetartó erő, amit én nagyon tisztelek. Aki itt dolgozik, szeretetből tesz mindet és azért, mert hisz abban, hogy amit itt csinálunk, az jó. A Duna Tévé egy kulturális örökség, olyan központja a magyar kultúrának, aminek életben kell maradnia. Nekünk, akik itt dolgozunk, az a feladatunk, hogy ezt életben tartsuk. Ha mi ezt a feladatot nem jól látjuk el, akkor az olyan, mintha bűnt követnénk el a magyar kultúra ellen. Ez kötelesség számomra. Nem munkaköri, hanem eszmei kötelesség. Nekünk az a dolgunk, hogy pozitív értékeket adjunk át nézőinknek. A pár hónapja indított Összefogás sikeressége is jelzi, szükség van a Nemzet Televíziójára.

 

Sziporkázó jókedve világhírű. Tudatosan kezeli humorral a drámai helyzeteket is?

 

Volt egyszer egy professzor vendégem, aki leukémiás gyerekeket kezel pályája kezdete óta. A műsor alatt többször is könnyezett. Egy félórás műsor azonban nem lehet végig búskomor, ezt oldani kell, így az adás közepe táján feltettem neki a kérdést: »Professzor úr, tudja-e, hogy miért pont Önt hívtam meg vendégnek?« »Nem« válaszolta szomorúan. Mire én: »Azért mert rólam mindenki tudja, hogy a véremben van a hülyeség, ön pedig a vérbetegeket gyógyítja.« Ezen egy hatalmasat nevetett, oldódott a feszültség, ő is jobban érezte magát, és a nézők is újra odafigyeltek a professzor úr fontos gondolataira, üzeneteire. Így kezelem én a dolgokat, komolyan, mégis kellő iróniával megfűszerezve. Humor, vidámság és szeretet nélkül ugyanis lehetetlen túljutni az élet nehézségein. Én ennek tudatában éltem az életem, és ennek fényében tervezek a következő 200 évre is…