Stílus és elegancia

Mokka étterem

Stílus és elegancia. Ez a két szó jut az ember eszébe, amikor belép a Mokka Café & Restaurant ajtaján, szemébe villannak a csillogó terítékek, fülébe lopózik a halk háttérzene, megérinti az a nyugalom, ami a környezetből árad.
Csak amikor már helyet foglalt a szokatlanul kényelmes, fotelra emlékeztető széken, akkor veszi észre, hogy az elegancia nem ez egyetlen országra jellemző rekvizitumok halmozása, hanem a Kelet érzésvilágát idéző, funkcionális formatervezés és a berendezés harmóniája.

2008.06.30 08:38     |     Szerző: Simándi Júlia    |    Fotó: Komáromi Zoltán, Székely Péter

Az étlapon ugyanezzel a meghatározhatatlan keleti jelleggel találkozik, a legkorszerűbb nemzetközi gasztronómiai trendekbe ágyazva. Modern, de Ázsiára különösen figyelő fúziós konyhát visz a Mokka, ahol a (spanyol) tapasok ugyanúgy megtalálhatók, mint a thai vagy a magyar konyha egy-egy motívuma, de merész kombinációkban. Ezeknek az ételeknek csak a leírása segít a vendégnek, s alaposan megmozgatja a fantáziát. A főételek közül a roston sült argentin bélszín vöröscurrys csicseriborsóhabbal, zöldséges tojáslepénnyel és tavaszi roláddal – Dél-Amerika, a Közel- és a Távol-Kelet ízei alkotnak benne egységet. A habok, zselék, pürék feltűnése a nem desszert jellegű fogásokban annak a világtendenciának a termékei, amely játékosan megváltoztatja a már túlságosan is megszokott konzisztenciákat – tudtam meg Tusán Lászlótól, a Mokka tulajdonosától.

»A Mokka a világ konyháit egyesíti. Az executive chef, Boksay Rezső és a másik tíz szakács folyamatosan tanul, tapasztal, évente kétszer elviszem őket egy-egy nagyvárosba. Ez jutalom- és egyben tanulmányút is persze. Aztán összedugjuk a fejünket, gondolkodunk. És ha összeáll az étlap, akkor egy vasárnap reggel mindenki bejön, és mindent végig kell kóstolni. Minden ételünk napi étel, minden friss... és mindig van egy kedvencem az étlapon, ami nem mindig az, ami a vendégeké.«

Úgy tűnik, a Bazilika mellett, a Sas utcában a gasztronómia új kísérleti műhelye nyílt meg 2003 őszén. Közel a legnépszerűbb belvárosi szállodákhoz, a Dunához, a Lánchídhoz – s a kifinomult gasztronómiai igényű, itt élő vagy idelátogató külföldiek hamar rátaláltak. Igaz, a magyarok körében is alakul az a réteg, amelyik értékelni tudja ezt a magas szintű konyhaművészetet – a világlátott, felnőtt, aktív, munkából élő, jómódú polgárok rétege. Bár kétségtelen, hogy a világ konyhái iránti nyitottság kialakulásához idő kell; hiszen még mindig a magyarok eszik Európában a legkevesebb halat és egyéb tengeri herkentyűt. Bizonyos fokig feladatuk is, hogy népszerűsítsék ezt a fajta étkezési kultúrát. Van is az étlapon a tonhalon, kardhalon és lazacon keresztül a garnéla- és a királyrákig a tenger sokféle ajándéka, és ha valaki ideszokik, előbb-utóbb nyilván ezeket is megkóstolja. És a több nyelven beszélő felszolgálókon kívül pohárnok (sommelier) is segíti őket választásaikban. A borlap egyértelműen a magyar csúcsborok bemutatására törekszik.

»Nagyon sokat köszönhetek a kollégáimnak, ez csapatjáték. Kezdettől együtt dolgozom az étteremigazgatóval, a séffel, az értékesítőkkel, a felszolgálókkal. Maximálisan megbízom bennük, s ezért mertem nekivágni a 2007 januárjában megnyílt Dió étteremnek.«

Tusán László megválaszolatlanul hagyja a kérdést, hogy teljesnek érzi-e az életét a két étteremmel. Tele van tervekkel, újabb vendégkört is szeretne megfogni ez a kimeríthetetlen fantáziájú vendéglős, aki mindent személyesen tart kézben. Az étterem honlapját is, aminél szebbet nehéz találni a világhálón.