Több száz méter rétes az asztalokon
Újszentiván ízes hétvégéje
Második alkalommal rendezik meg április 3. és 5. között a Csongrád megyei Újszentivánon a Rétesfesztivált. A tavalyi rendezvény hatalmas sikere után a rétesek alkotóinak versenye kibővült: magyar táncház, továbbá számos népzenei koncert várja a látogatókat.
2009.03.22 15:40 | Fotó: antikretes.hu
Április első hétvégéjét az ország rétes- és folklórkedvelő közönsége (vagy legalábbis jelentős része) a Szegedtől egy macskaugrásnyira fekvő Újszentivánon tölti, mivel második alkalommal rendezik meg a Rétesfesztivált.
Mivel a verseny célja a réteskészítés ötszáz éves magyarországi hagyományainak bemutatása és megőrzése, a részvétel szabályai meglehetősen szigorúak. A versenyzőnek három hagyományos töltelékű (túrós, meggyes, almás) rétes megalkotása a feladata, viszont szabadon tölthet valamilyen sós rétest is, kreatív fantáziáját pedig az édes különlegesség kategóriában élheti ki. Tilos azonban bármely előre elkészített alapanyag (tészta vagy töltelék), illetve ételszínezék használata.
A rétesművészek versenyébe benevezett már több, határon túli csapat is. Azonban a rendezvény különlegessége, hogy nem csak a készítők versenyébe lehet benevezni; a bátrabbak megnyerhetik a legnagyobb étkű rétesevő címét is.
A három nap alatt a gasztronómiai színes hagyományőrző programokra kerül sor. Többek között az EtnoRom együttes, a nagy múltú Maros Táncegyüttes, a Hóra Színház, a Csík Zenekar, a Bánát Táncegyüttes szórakoztatja az idelátogatókat. Tanúi lehetünk egy igazi dél-alföldi lakodalomnak, s a program zárásaként fellobban egy jókora máglya. A rendezvényen részt vesz Ments András, a Magyarországi Gasztronómiai Fesztiválok Szövetségének elnöke, valamint Zsidek László, az Ízvadász is.
Illusztrációinkat a tavalyi verseny képei közül válogattuk.
További információ:
www.retesfesztival.com
antikretes@gmail.com
A 2008-as Rétesfesztivál képei: http://www.ujszentivan.hu