A Rosenstein

A Keleti pályaudvar elegánsnak egyáltalán nem mondható közelségében, a feltúrt utak és mélységek meg a fölszámolt ügetőpálya fájdalmas szomszédságában található a Rozi étterme. A Rozié, aki a legendás Kispipának volt a séfje, és már csaknem két évtizede elég csupán a saját nevét a cégérre kiírni, hogy a vendég utánamenjen. Miért az ironikus fogalmazás? Mert ezek a receptek valami megfoghatatlan időtávlatra nyitnak kaput. A fölséges ízkombinációk ugyanis olyan érzelmeket váltanak ki az olvasóból (»Érzem, hogy egyre éhesebb vagyok.«), amelyeket csak egyféleképpen lehet leküzdeni: irány a cégtul valamelyik asztala.

2008.01.04 15:54     |     Szerző: bji   

És aztán kóstoljunk, de mindent ám! Rokfortos salátától sóletig és barátfüléig!

Azt mondják, a hazai és nemzetközi konyha legnépszerűbb fogásait sorolja föl a könyv, R. T. pedig az utolsó békeévek bőségével használja a szalonnát, a zsírt, a komoly füstölt húsokat, a libamájat. És ha az olvasó követni akarja a séfet a múltidéző kalandozásban, elbámul, mennyiféle ízt áldoztunk fel (vagy legalábbis vonult háttérbe) az egészséges étkezés oltárán, hány szép tarja, harmatos libamáj, emberes bélszín, remegős borjúláb tűnt el, átadva helyét a formában tartott derekaknak és csípőknek. És akkor még nem beszéltünk az egyáltalán nem rafinált, sőt inkább markáns ízekről.

Retró volna a könyv, visszatekintés egy, az étkezésről másképpen gondolkodó korra? Egy részében egész biztosan. Frank Júlia nagy alázattal (és bizonyára önuralommal) hagyta érvényesülni a súlyos anyagot. Az olvasó/hobbiszakács, aki meg akarja ismételni az igazi Rozi-kajákat, a receptet követve bizonyára eléri a hasonló ízeket. Ha módosítani akarja, lelke rajta. De akkor már nem lesz az igazi. Az igaziért viszont, mint tudjuk, messzi földről is eljönnek...

Frank Júlia »A Rosenstein« Egy családi vendéglő legjobb receptjei - F. J. át/feldolgozásában. Corvina, 2007. 1950 Ft.