Hagyományteremtő jelleggel, első alkalommal rendezik meg augusztus 25. és 28. között az I. Budavári Sörfesztivált. A négynapos rendezvényen csaknem százféle hazai és nemzetközi, ismert és kevésbé ismert különleges sör mutatkozik be a Budai Várban. A sör ünnepére meglepetésekkel, színes kóstolókkal készülnek a nagy hazai sörgyártók, valamint a kisebb sörfőzdék is.
A sörünnepre célszerű edzeni, mert hasonló változatosságban még sosem volt egyszerre a pultokon ennyiféle serital. Csak azért nem lehet szépítően komlólének nevezni, mert a választék a nálunk még szokatlan változatokra, például a belgáknál népszerű gyümölcsös sörökre is kiterjed. Felvonulnak a nagy hazai sörgyárak, a Borsodi Sörgyár, a Dreher Sörgyárak, a Heineken Hungária, és jelen lesz számos kisebb hazai sörfőzde is kézműves söreivel.
A sör az egyik, ha nem a legnépszerűbb italfajta ma Magyarországon, különösen a nyári időszakban. Az elmúlt húsz évben mégsem került sor olyan eseményre, mint amilyen augusztus végén várható. Talán a hazai gyárak rendszerváltás utáni tulajdonosváltásai sem kedveztek az összefogásnak. A sör ünnepének megrendezésével a szervezők célja, hogy megadják a sörnek járó méltó helyet a fesztiválok sorában, népszerűsítsék a gazdag hazai sörkultúrát, valamint az ismert, népszerű márkák mellett bemutassák a kisebb sörfőzdék kiváló termékeit is.
Mint azt
Péter Anna, a Budavári Sörfesztivál szóvivője, a Malackaraj blog főszerkesztője a sajtótájékoztatón elmondta: „A gasztronómiában az utóbbi években tapasztalható, látványos, pozitív változások érzékelhető mértékben átterjedtek a sörre is, ez a többi között köszönhető a sörgyárak gasztronómia felé nyitásának, a blogok érdeklődésének és eseményeket gyorsító szerepének. A hazánkban évtizedekig egyeduralkodó világos lagerek mellé egyre több izgalmas és különleges sört lehet beszerezni, sőt itthon is készülnek ilyenek.”
A fesztivál a Budai Vár három impozáns helyszínén, a Hunyadi udvarban, az Oroszlános udvarban és a Savoyai teraszon zajlik majd négy napon keresztül. A nyári fesztiválsorozat záró rendezvényén a „főszereplő” sör mellett koncertekkel, stand-up fellépőkkel, ismert és népszerű fellépők hosszú sorával is várják majd a sörbarátokat.
Sörnagykövet: Aranyosi Péter
A fesztivál sörnagyköveti tisztségét Aranyosi Péter, a Dumaszínház és a Showder Klub állandó fellépője tölti be. „Általában minőségi, ritkábban mennyiségi sörfogyasztóként úgy érzem, a sörnagykövetség nem áll messze a torkomtól, és persze az sem baj, ha a vesém mindeközben tisztul” – mondta el a fesztivál ötletét üdvözlő sör-exellenciás.
A Budavári Sörfesztiválon a Borsodi Sörgyár a különböző nemzetek söreit tervezi bemutatni a látogatóknak. A Beck’s a német sörkultúrát idézi, a Staropramen révén pedig belekortyolhatunk a minőségi cseh sörökbe. A belga sörök ízvilágát a hazánkban is népszerű Stella Artois-n, illetve a Hoegaarden, vagy a Leffe különlegességeken keresztül mutatják be. A fesztiválon a magyar ízeket a Borsodi sörcsalád képviseli, ez magában foglalja az ízesített söröket vagy a Borsodi Búzát is. Aki Oroszlános udvarban a látogató olyan különlegességeket is megkóstolhat majd, amelyekkel hazánkban máshol nem találkozhat.
A Dreher Sörgyárak kedvcsináló programokkal, sörtörténeti bemutatóval, különleges kóstolókkal készül. Márkáik közül a Dreher, a Monde Selection aranyérmes Kőbányai, az Arany Ászok, lesz kóstolható a Hunyadi udvarban berendezett hangulatos helyszínen a cseh remekek közül pedig a hazai főzésű Kozel, illetve a Pilsner Urquell.
A Heineken Hungária hozza az alap Heinekent, és ott lesz a Zlaty Bazant meg az Edelweiss; a Soproni és Gösser termékcsalád termékei közül világos és barna sörök, valamint az idei év új termékei, a radlerek. Terítékre kerül egy-egy olyan különlegesség is, amit a hazai fogyasztók még nem kóstolhattak.
A Soproni Tökéletes csapolt sör kampány keretében a vendégek is megtanulhatják, hogyan csapoljanak tökéletesen egy korsónyit. Sorállás, jókedv, friss sör garantált a fesztivál valamennyi percében! (És természetesen fölkészül a higiéniai hadsereg is…)