|
Könyvajánló
Krimit ígér könyve alcímében a két szerző (habár stílusát tekintve inkább Cserna-Szabó lehetett a tippadó), és tényleg van itten minden, ami egy krimibe kell, ölés, kibelezés, megnyúzás – de hogy ne feszítsem tovább a húrt, jobbára étkezési célúak az előbb felsorolt műveletek.
Biztos sikerre számíthat, aki az olasz konyhát népszerűsíti szerte a világon. Ezeken a hasábokon/oldalakon már mi magunk is tettük nem egyszer. Más a felállás azonban, ha a népszerűsítés nem áll meg a konyhai tudományok – valójában művészetek – bemutatásánál, hanem messzebbre és szélesebb horizontra tekint.
Elfogultság nélkül kell nekivágni egy szakácskönyvnek, mert csak a tények beszélnek. De ezt az alapállást is félre lehet időnként tenni, ha például a könyv másféle erényeket is megcsillogtat. Caldwell műve pedig elegendő csemegét kínál a szellemnek is, a csak olvasni szerető ínyencnek, meg a konyhai mesterségekben közepesen járatos, kíváncsi felfedezőnek.
Mindennapos gondom volt egy időben – még jóval az internetes kor előtt –, hogyan nevezzük meg azokat a fűszereket, amelyeket a külhoni konyhák nyomán egyre inkább meg lehetett találni a receptekben. Csakhogy a szakács, aki sok száz kilométerre innen szerzett gyakorlatot, meg sem tudta mondani, mit nyomtak a kezébe.
Nehéz elfogultság nélkül beszélni Jamie Oliver új könyvéről, mert pont az a koncepciója, ami végzetesen hiányzott eddig a szakácskönyvek palettájáról. Tehát alapállásom a munkája iránt érzett szeretet. Ugyanakkor a könyv olvasójának öröme nem lehet maradéktalan. De erről látszólag senki nem tehet.
Sokan állítják: a cipész maradjon a kaptafánál. A magyar borászok most bebizonyítják, nem mindig helytálló ez az álláspont. Fakanalat ragadtak nyolcvanan, és néhányan dalra is fakadtak közülük. Ha csak énekelnének nagy tiszteletnek örvendő borászaink, önmagában az is nagy szám lenne, de nem csak énekelnek: főznek is.
A Jaffa Kiadó gondozásában jelenik meg az idei Budai Borfesztiválra Kántor Endrének A bor filozófiája-sorozatából az első három kötet, melyek egy-egy neves magyar borász portréját rajzolják meg. Életükkel, világlátásukkal, ars poeticájukkal és boraikkal ismerkedve az olvasó képet kaphat a magyar borvidékek és a hazai borkultúra jellegzetességeiről is.
Érzéki szakácskönyv jelent meg Amy Reiley amerikai újságíró és gasztronómus tollából. Mondjuk úgy: sokkal, de sokkal több, mint egy szakácskönyv.
Gyengém a szakácskönyvek olvasgatása. Sok minden belefér ebbe a flörtölésbe a könyvekkel. Tudom szeretni azokat, akik megmondják a tutit – vagyis hogy miként KELL előállítani az adott ételt. De mindig azt érzem, hogy ha a receptet kőbe vésik, ez a tény egyben eltilt engem attól a lehetőségtől, hogy kedvem szerint változtassak valamit rajta.
Szép szőke asszony áll a címlapon, és a beharangozó ezt írja: »Kóstoltak már ricottás füstölt lazacot ciabattával, sherrys rókagombalevest vagy zöldfűszeres csirkecsomagocskákat? A Svédországban élő Horváth Tímea ételei nemcsak a hozzávalók különösen fantáziadús társításával, de rendkívül egyszerű elkészítésükkel is kitűnnek a megszokott fogások közül.«
Amikor már a szilveszteri/újévi virsli maradékát is eltüntetted, és leginkább valami alacsony szárazanyag-tartalmú, rettenetesen könnyű csipegetnivalóra gondolsz, de lehetőleg azt se kelljen asztalnál elfogyasztani – na, ez az a pillanat, amikor leülhetsz olvasni.
»Benedicta sit terra, qua te germinavit, benedicta sit mulier, quae te misit, Benedictus sum, qui te bibo« vagyis »Áldott legyen a föld, mely téged termett, áldott legyen az asszony, ki téged küldött, áldott vagyok én, ki téged iszlak.« XIV. Benedek pápa így köszönte meg Mária Teréziának ajándékát, a tokaji aszút.
Mautner Zsófia Magyarország egyik legnépszerűbb gasztroblogjának, a Chili & Vaniliának a szerzője. Öt évig dolgozott brüsszeli diplomataként, közben pedig szorgalmasan írta itthon egyre sikeresebb internetes naplóját szenvedélyéről, a főzésről. Itt saját konyhai kalandjairól és kísérleteiről, kedvenc receptjeiről, külföldi éttermi élményeiről számol be élvezetes stílusban, rengeteg színes fotóval.
Tájékozott olvasó tudja, hogy Jamie nem lehet más mint Oliver, és a cím tévedés, a világsikerű szakács nem írt lávsztorit, és ő a hitvesi hűség példaképe satöbbi. Mondja a tájékozott olvasó, és hihetetlenül blamálja magát.
Végy egy kis világirodalmat, válaszd ki a hozzá való legkedvesebb, legérdekesebb szerzőket, keverj hozzájuk ízlés szerint humort, stílust, és tedd bele saját egyéniségedet is. A lényeg a megfelelő arányok megtalálása.
Egy csomó ember, aki megismert, vágyakozva gondolta magát a helyembe, és kapásból irigyelni kezdett, minő gyönyörűség éttermekről írni. Pedig!... Ezzel az illúzióval sokszorosan találkozhat, aki egy nagggyon komoly napilap szolgálatában teszi mindezt. A New York Times étteremkritikusa, Ruth Reichl megírta viszontagságait – az olvasó pedig élvezkedik és újragondolja a vágyait.
A Grimm kiadó gondozásában megjelentek a következő, a vendéglátásban, az étlapírásban, a vendéggel folytatott kommunikációban nélkülözhetetlen kiadványok. Szakterületei felölelik az általános gasztronómiát, az elkészítési módokat, a főzési fortélyokat és még sok mást, aminek eredményeképpen kevesebb hibával jelenhetnek az étlapok, a cégbehívó táblák.
Tavalyi – és akkor sorozatnyitóként megjelölt – kötete után Pálffy István előállt a folytatással, ismét közzétette, melyek voltak a kedvencei a 2008-as kóstolások alapján. Nem irigylésre méltó foglalkozás, mondhatnánk, mert meg kell őrizni nem csak a józanságunkat, hanem a függetlenségünket is.
Az elmúlt évi sorozatot folytatva ismét három kötettel állt elő Stahl Judit, ezúttal a húsos, a házias ételeket, illetve a muffinokat fogva egy-egy karcsú és étvágygerjesztő csokorba.
»A főzéshez alapjában két dolog kell, hagyománytisztelet és kreativitás – írja az új szakácskönyvről Váncsa István –, illetve e kettő egyensúlya, ami Fűszeres Eszternél minden jel szerint megvan. Gasztroblogja is nyilván ettől lett népszerű, meg az olyan receptektől, mint a borjúkaraj chilis szederrel, vagy a flódni, aminek őnála tésztája szinte nincs is, csak négyfajta tölteléke, közülük három borban főzött. Van olyan zsidó ismerősöm, aki a zsidó konyháról eddig csak lekicsinylően nyilatkozott. Szerintem most majd jobb belátásra tér.«
Nehéz lenne ennél izgalmasabb címet kitalálni szakácskönyvnek. A gasztronómiai öröm, kiegészülve nemes borokkal – a végtelen, játékos fantázia megtestesülése. Nem véletlenül hivatkozik a soltvadkerti vendéglős szerző, Szakál László egy neves borszakértőre, aki nem kezdette addig levesét, míg egy kanálnyi bort bele nem töltött.
Kevés munka a konyhában, sok öröm az asztalnál
Mit tehet az ember nyárra készülődve? Fogyókúrázik. S mi a legjobb ilyenkor? – szakácskönyveket olvasgatni… És ekkor került a kezembe A legkedveltebb muffinok című könyv. Elgondolkodtam, milyen furcsa, hogy néhány éve ezeket a kis kevert sütiket alig ismerték nálunk. Igaz, ahogy a könyvből kiderül, más természetű tészták is alkalmasak a muffin-készítésre; lehet készíteni muffint piskótatésztából, kevert tésztából, túrós-olajos, omlós vagy leveles tésztából is.
|
»Az egytálételek bibliája« figyelemreméltó könyv. Saját magáról így beszél: Briliáns útmutató az egytálételekhez. Százötvennél több receptjével kifejezetten a jövőnek szól. Meg a globalizálódó Európának. Az eredeti amerikai mű könnyed biztonsággal használja azokat a nyersanyagokat és mértékegységeket, melyek minden tengerentúli háztartásban szokásosak. Az eszközöket (pl. elektromos párolóedény) is, amelyek a bevásárlóközpontokban gond nélkül beszerezhetők.
Pálffy István – újságíró, médiaszemélyiség, nem sommelier – a választ az egyik legnehezebb kérdésre keresi, amelyet sűrűn hallani: melyik bort érdemes megvenni? A borok ismeretében járatlan olvasó/vásárló számára készített szubjektív válogatásban pártatlanul és lezseren minősíti a száz legjobbnak talált bort. Az olvasót szolgálja azzal, hogy négy árkategória szerint segít a választásban, és ikonokkal sugallja, milyen célú felhasználásra ajánlja (ételhez, beszélgetéshez, partnerkereséshez [!], ajándékba stb.). 
Igen tetszetős kiállításban, a címbeli jelmondattal jelentek meg Stahl Judit új recept-összeállításai, a GYORS sorozat első darabjaiként, egyenként 40, pontokba szedett, jól követhető recepttel. A külön is, de díszdobozban együtt is megvehető kötetek a sietős háziszakácsot szolgálják ki (nemre való tekintet nékül). Az olaszos tészták, szárnyas ételek, édességek receptjei hűségesek a szerző korábbi kötetének címéhez és koncepciójához: Gyorsan valami finomat! 
A másnaposság, a macskajaj, a zsibbadt agyvelő, a rémisztő szájíz ilyen közvetlenül még sosem került terítékre, mint ebben a könyvben. És mégis, az olvasó nem szörnyűlködik, hanem nevet, hahotázik, vinnyog, röhög, és közben potyognak a könnyei. Írhattam volna a címbe durvábbat is (a finomkodás teljesen elütne a könyv stílusától, hajjaj, de mennyire), de Cserna-Szabó András és Darida Benedek mindenben megelőz. 
A Keleti pályaudvar elegánsnak egyáltalán nem mondható közelségében, a feltúrt utak és mélységek meg a fölszámolt ügetőpálya fájdalmas szomszédságában található a Rozi étterme. A Rozié, aki a legendás Kispipának volt a séfje, és már csaknem két évtizede elég csupán a saját nevét a cégérre kiírni, hogy a vendég utánamenjen. Miért az ironikus fogalmazás? Mert ezek a receptek valami megfoghatatlan időtávlatra nyitnak kaput. A fölséges ízkombinációk ugyanis olyan érzelmeket váltanak ki az olvasóból (»Érzem, hogy egyre éhesebb vagyok.«), amelyeket csak egyféleképpen lehet leküzdeni: irány a cégtul valamelyik asztala. 
A lelkünk egyik fele mindig hadakozik valami ellen. Például, többnyire utálom, ha rohannom kell, ha időszűkében vagyok, ha nem adhatom meg a módját valaminek – ugye van ezzel így más is? Így aztán nem nagyon lelkesedem a gyorséttermekért, s bevallom, túlságosan a gyorsan elkészíthető ételekért sem. Ugyanakkor persze milyen nagyszerű, ha nem kell amúgy is szűkös időmből rengeteget eltöltenem az ebéd-vacsora elkészítésével, s ha azt az időt, amit a konyhában meg tudok spórolni, az étel elköltésére fordíthatom, ha tehetem, kellemes társaságban. 
Toulouse-Lautrec, Renoir és Monet után a sorozatban a huszadik század fenegyereke, Picasso került hazai terítékre, a Korona Kiadó jóvoltából. Már a borító izgalmas kultúrtörténeti kalandozást sejtet, amelynek során Spanyolországból Párizson át Dél-Franciaországig jutunk, ismerkedve stílusokkal, a századelő kimagasló művészeinek különös világával, vallomásaikkal és gasztronómiai ínyencségekkel.